Primer prevenció, azaz elsődleges megelőzés

     Projectem személyes témából indul ki, amivel pszichés problémákra szeretném felhívni a figyelmet. Korunk és generációnk leggyakoribb ‘betegségei‘ mentális eredetűek. Véleményem szerint, az esetek többségében, ezek nem velünk született problémák. Szóval nem tudjuk őket örökölni úgy, mint egy lakást. Okai általában korábbi, traumatikusan megélt történetekhez vezethető vissza.

     Legtöbbször észre sem vesszük, de akarva akaratlanul adjuk tovább gyermekeinknek, vagy olyan emberek, akiknek nagy hatással vagyunk az életére. Ők egy traumát élhetnek át, ezzel az élménnyel folytatva életük hátralévő részét. Ez könnyen egy dominó hatást indíthat el.

     Általában olyan valaki miatt alakul ki mentális zavar, aki szintén megélt hasonló traumát. Ezt fogadjuk be, azaz, ér valamilyen lelki bántalmazás, mikor a traumatizáló átadja a saját sérelmeit.

     A mentálhigiéné alaptézise a jó minőségű környezet, megfelelő önbecsülés, érzelmi érettség, önmagunkkal bánni tudás és társadalmi támogatás. E gondolatmeneten keresztül indult el önterápiám, a megelőzés irányába. Sorozatom elkészítésével a terápia megkezdése mellett célom, hasonló lelki életű emberek saját szorongási komfortzónájából való kizökkentése, vagy annak felismerésére késztetése.

     Első meghatározó lakóhelyembe, intim módon nyerhet betekintést a néző. Külső szemlélőként mutatom be, ahogy a lakásban raktározódnak a tárgyak, mint testben a lelki problémák.

Mikor belépek ebbe a lakásba, teljesen eluralkodik rajtam a szétesés szó fogalmának összes létezése. Elvesztem az időérzékem, elfelejtem miért mentem oda, nem találom a dolgaim, van, hogy több percig csak bolyongok fel - alá, mire tudatosul bennem mit is szeretnék. Ezek a feladatok rövid idejű, kis lélegzetvételűek lehetnek, mert mire eszembe jut a következő lépés, elfelejtem mi is volt az eredeti célom. Anyukám, mikor telefonon felhív, hasonló mondatokat szokott idézni, miszerint ezek a gondolatok kísérik az életét.

     Emlékszem, egyik gondolatára, amit kiskoromban mondott nekem, mikor épp egy családról mesélt - Ők mennyit költöznek! Szerintem a világon a legrosszabb dolog költözni! Senkinek sem kívánom azt a macerát -. Gyakran eszembe jut ez, mivel egyetértettem vele, akkor. Ugyanakkor pont miatta költöztem olyan sokat. Vagyis, nem is költöztem. Nálam ez a költözés egy állandó mozgást jelentett. Konstans volt. Mindig volt a hátizsákomban egy szütyő, amiben egy bugyi, egy poló és egy fogkefe bújt meg.

Kívülállók csak annyit láttak, hogy sokat csavargok.

     Már jó ideje csak a gyermekkori holmijaimat tartom ebben a lakásban. Nem halmozom őket, csak tárolom, mintha szükségem lenne még rájuk egyszer.
Már régóta nem élek itt, csak céllal érkezem ide. Nem szeretnék többé elveszni, épp ezért jöttem most - ha többször még jönnöm kell, ne bolyongjak már többé.