z z's profile

ARC Billboard Exhibition 2021

ARC Billboard Exhibition 2021
"A 21. ARC közérzeti pályázat pályázat témája: Életjel.

Nehéz időkön vagyunk túl – mindenki megélte a veszteséget. Van, aki a munkáját, a megtervezett jövőjét, a vállalkozását veszítette el, van, aki a szomszédját, a barátját, rokonát, de ha csak az ismerősének az ismerősét, már az is több a soknál.
És mégsem változott semmi: a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények még szegényebbek és még többen szegények, a környezetünkre még magasabbról tesznek azok, akiknek vigyáznia kellene rá, a gazdaság még kevésbé emberi, pedig az emberekből él, a pénz pedig még nagyobb úr, mert a hatalmi erők szemrebbenés, együttérzés és részvét nélkül préselték ki, amit csak lehet ebből a tragikus helyzetből.
...
Lehet, hogy neked sem tetszik mindez. Lehet, hogy van róla véleményed, lehet, hogy észrevettél valami fontosat, amit mások nem, de az is lehet, hogy mesélnél valamit úgy, ahogy más nem meséli el.
Itt az ideje, hogy magunkhoz térjünk: a kreativitás, az emberiesség és az érzékenység a mi erőnk. És te is itt vagy velünk: akik nem adják fel a küzdelmet a kultúráért, a környezetért, az emberiességért és a közös együttlétért. Pusztán a létezésünk, az életünk jelei, a leheletünk, a testhőmérsékletünk, az érintésünk, a látásunk és persze leginkább a kreativitásunk az, amivel hangot adhatunk annak, amiben hiszünk.
Nem kell ehhez erő, hatalom, pénz. Elég vagy te, az ötleted, a pályázatod és a részvételed az idei ARC kiállításon.
Alkoss, nevezz, adj életjelet!"
you can follow me on instagram @pasztellneon
ARC Billboard Exhibition 2021
Published:

Owner

ARC Billboard Exhibition 2021

Published: